Jár egy lány az osztályomba, aki gyönyörű, vicces, kedves, segítőkész és még sorolhatnám. Persze vannak rossz tulajdonságai is, de azok most nem fontosak! Ez a lány az én fényem a legnagyobb sötétségben, ő az én első tavaszi napfelkeltém, ő jó rosszban, ő a rossz a jóban, tehát leegyszerűsítve elképesztően szeretem! Bár felesleges, mert nem sokáig láthatom már és beszélhetek vele, ezért nem is tudja, hogy mit érzek iránta. Mondhatjuk úgy is, hogy ez egy plátói szerelem, ami viszonzatlan. Nem mondtam el neki, mert tudom azt, hogy hiába is próbálkoznék nem sikerülne semmi. Ezt pedig onnan tudom, hogy nem csak az ő esete nem vagyok, hanem nagyon sok más esete sem. Ez pedig azért van, mert nem vagyok egy nagyon edzett ember, nem vagyok "páva" és nem vagyok "menő! Ezek a legfeleslegesebb dolgok a világon, de mégis ezt tartják nagyon sokan első helyen, pedig ha megismernék az embert tudnák, hogy milyen is az valójában. Igazából nem mondhatom el azt, hogy nem próbálkoztam, mert ez nem igaz. próbálkoztam ahogyan csak tudtam, de mikor ez feltűnt neki akkor került és nem figyelt rám ha beszéltem hozzá. Egy darabig még ezek ellenére is próbálkoztam, de rájöttem arra, hogy felesleges a próbálkozásom, mert nem akar megismerni és ha valaki nem akar megismerni, akkor felesleges próbálkozni! Természetesen vannak kivételes helyzetek, de azok nagyon ritkák! Bár mostanság azon töröm a fejem, hogy odamegyek hozzá és kerek perec megmondom neki azt amit érzek! Nem tudom már magamban tartani azt amit érzek, mert felemészt belülről, majd teljesen magamba zuhanok és a saját magam hibájából először a lányt majd a barátaimat fogom elüldözni, és miért, mert féltem lépni és kiadni magamból azt amit ki kellett volna! Nem tudom azt, hogy mit reagálna rá, de megfogom neki mondani azt, hogy szeretem és, hogy én lennék a világon a legboldogabb ember ha az életem részévé válna! Nem sok esélyt látok erre de nincs más lehetőségem! Vagy elfojtom és beleőrülök vagy megmondom és elfogadom a megnyugvással járó választ! Akár mennyire is szeretném azt, hogy a kedvesem legyen csak arra tudok gondolni, hogy elutasít és még jobban kerül mint most. Egyik lehetőség sem jó lehetőség csak választhatóak, de nem jók! Bármennyire szeretném azt, hogy reggelente megöleljen, hogy megcsókoljon mikor találkozunk, hogy láthassam nevetni és a legfontosabb, hogy érezzem azt, hogy viszont szeret és kitart mellettem amíg világ a világ! Sajnos ez egy álomvilág, mégpedig azért mert az olyanok mit én sosem kaphat meg egy olyan lányt mint ő!! Ne mondja nekem senki azt, hogy: "ugyan már próbáld meg,mert ha kitartó akkor sikerül!!!".Ez nem egy film? hanem a valóság, és a valóság sokszor kegyetlen! De miket is beszélek, mintha olyan nagy probléma lenne az, hogy egy embernek szerelmi gondjai vannak, mikor több ezer ember hajléktalan, éhínségben szenved vagy épp halálos beteg! Én meg csak így jövök és úgy beszélek mintha bármit is számítana az, hogy nekem bármiféle gondom van!

Megosztás a facebookon

Mielőtt belevágnék szeretném elmondani, hogy nem ez a legérdekesebb és izgalmasabb blog, de azokkal akiket érdekel szívesen megosztom világról készült meglátásaimat és az életem során megélt jó vagy rossz élményeimet! Nos,hol is kezdjem?! Inkább kezdem az elején! Én kicsinek mindig is félénk és visszahúzódó voltam és emiatt a barátkozás nagyon nehezen ment. Szinte mindig én voltam az akit bántottak nem mindig fizikailag, hanem inkább lelkileg. Az első osztályban kezdődött minden. Én kis butus elképesztően vártam az iskolát, találkozást a már meglévő barátokkal és a kedves tanárnéniket, hogy bevezessenek a betűk és a számok világába. Ezen rajongásom egészen kitartott az iskola első két hónapjáig, mert utána kezdődtek a problémák. Kezdtem rádöbbenni arra, hogy a gyermekkor nem puszta vidámság és örömteli pillanatok összessége, hanem fájdalmas és szomorú dolgok váltakozása némi örömmel és boldogsággal. Ezeket a dolgokat még elviseltem és próbáltam élvezni az új környezetet és a frissen szerzett tudás örömét, ami hol sikerült hol pedig nem. Azért volt sok szép és emlékezetes pillanatom  is. Az első osztálykirándulásom. Annyira örültem és boldog voltam, hogy kirándulhatok és szórakozhatok egy kicsit a bántásoktól és sértésektől távol. Bár tudom, hogy az osztályom is ott volt és azzal együtt azok is akik bántottak, de mégis jó volt, mert ekkor nem bántott senki, elfeledhettem a hétköznapok gondjait és sérelmeit. Bár sok embernek úgy tűnhet, hogy egy kis elsős élete elképesztően könnyű és boldog, gondtalan és örömteli, de nem az. Bármilyen furcsának is tűnik, de egy kis elsősnek is vannak óriási gondjai, persze a korához mérten. Ezekre a gondokra pedig találni kell megoldást, mert különben elvész a gyermekkor varázs és szépsége teljes egészében. 

Megosztás a facebookon