Mielőtt belevágnék szeretném elmondani, hogy nem ez a legérdekesebb és izgalmasabb blog, de azokkal akiket érdekel szívesen megosztom világról készült meglátásaimat és az életem során megélt jó vagy rossz élményeimet! Nos,hol is kezdjem?! Inkább kezdem az elején! Én kicsinek mindig is félénk és visszahúzódó voltam és emiatt a barátkozás nagyon nehezen ment. Szinte mindig én voltam az akit bántottak nem mindig fizikailag, hanem inkább lelkileg. Az első osztályban kezdődött minden. Én kis butus elképesztően vártam az iskolát, találkozást a már meglévő barátokkal és a kedves tanárnéniket, hogy bevezessenek a betűk és a számok világába. Ezen rajongásom egészen kitartott az iskola első két hónapjáig, mert utána kezdődtek a problémák. Kezdtem rádöbbenni arra, hogy a gyermekkor nem puszta vidámság és örömteli pillanatok összessége, hanem fájdalmas és szomorú dolgok váltakozása némi örömmel és boldogsággal. Ezeket a dolgokat még elviseltem és próbáltam élvezni az új környezetet és a frissen szerzett tudás örömét, ami hol sikerült hol pedig nem. Azért volt sok szép és emlékezetes pillanatom  is. Az első osztálykirándulásom. Annyira örültem és boldog voltam, hogy kirándulhatok és szórakozhatok egy kicsit a bántásoktól és sértésektől távol. Bár tudom, hogy az osztályom is ott volt és azzal együtt azok is akik bántottak, de mégis jó volt, mert ekkor nem bántott senki, elfeledhettem a hétköznapok gondjait és sérelmeit. Bár sok embernek úgy tűnhet, hogy egy kis elsős élete elképesztően könnyű és boldog, gondtalan és örömteli, de nem az. Bármilyen furcsának is tűnik, de egy kis elsősnek is vannak óriási gondjai, persze a korához mérten. Ezekre a gondokra pedig találni kell megoldást, mert különben elvész a gyermekkor varázs és szépsége teljes egészében. 

Megosztás a facebookon